Bank, tőzsde vagy párnaciha? A mostani válságban nem kaphat tuti tippet
Alig találnak fogódzók azok, akik megpróbálják elkerülni megtakarításaik értékvesztését, mert a visszatérő járvány hónapról hónapra felülírja a prognózisokat.
Alig találnak fogódzók azok, akik megpróbálják elkerülni megtakarításaik értékvesztését, mert a visszatérő járvány hónapról hónapra felülírja a prognózisokat.
Pesszimistább a Christine Lagarde vezette testület a növekedési kilátásokat illetően.
Magyar szereplővel nem találkozhatunk a 100-as listán, Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök viszont odafért a 83. helyre.
Az Egyesült Államokban a FED elképesztő összeget hajlandó a gazdaságba tolni, Európában is kész az EKB lépni.
Christine Lagarde, aki francia pénzügyminiszterként, majd az IMF vezérigazgatójaként szerzett magának nevet a nemzetközi pénzvilágban, elfoglalta helyét az EU széfjénél, az Európai Központi Bank élén.
Egy amerikai-európai megállapodás alapján a Világbanknak mindig amerikai, míg a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) európai vezetője van. A francia Christine Lagarde azért mondott le az IMF éléről, mert az Európai Központi Bank (EKB) elnöke lesz. Az Európai Unió most Krisztalina Georgievát, a Világbank második számú vezetőjét jelölte az IMF élére.
Christine Lagarde szeptember 12-ei hatállyal lemondott az IMF vezérigazgatói posztjáról. Feladatainak ellátását már korábban felfüggesztette.
Öt új nevet tanul Európa, mi megpróbáljuk megjósolni, a magyar kormány milyen jelzőt aggat majd eléjük, mikor válnak baráttá vagy "Soros emberévé". Sok jóval nem tudjuk biztatni Orbán Viktort.
Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolták az Európai Unió állam- és kormányfői Jean-Claude Juncker utódjának. Most először az EU két legbefolyásosabb pozícióját két nő töltheti be. A huszonnyolcak a földrajzi, a politikai egyensúlyt is igyekeztek tiszteletben tartani, kelet-közép-európai mégsem került a négy legfontosabb pozícióba. Egyelőre.
Miközben a magyar kormányfő nem foglalkozik nőügyekkel, és a kormány kitiltotta a genderszakokat az egyetemekről, az IMF vezérigazgatója a globális politika rangjára emelte a társadalmi nemek elemzését. A tagországok pénzügyi vizsgálatát az esélyegyenlőségre is kiterjesztették.
Zuhant a peso dollárhoz viszonyított árfolyama, óriásit emeltek az alapkamaton, elszaladhat az infláció Argentínában.
Elveszthetünk egy egész generációt – kesereg blogjában Christine Lagarde. Az IMF főnökasszonya nem véletlenül bánatos, hiszen ma 35 év alatti fiatalnak lenni egyáltalán nem leányálom az Európai Unióban.
Júliusban pénzhez jut ismét Görögország.
Az első nő volt egy nagy amerikai ügyvédi iroda élén, első nő volt francia pénzügyminiszterként, aztán az IMF élén is. November elsejétől pedig az Európai Központi Bank vezetője a 63 éves Christine Lagarde. Mi a titka?
Ő lesz az intézmény első női vezetője.
Christine Lagarde kinevezésére rábólintott az Európai Parlament.
Az európai pénzügyminisztereknek meg kell találniuk a kompromisszumos jelöltet Christine Lagarde (képünkön) helyére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén - mondta szombaton Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter.
Több mint 64 milliárd dollár értékű megállapodásokat kötöttek a pekingi csúcstalálkozón.
Ha a tagállamok többsége úgy dönt, hogy Juan Guaidót ismeri el venezuelai elnöknek, akkor az IMF követi ezt a döntést. Ezen is múlik, mikor kaphat az ország pénzt.
A Néppárt úgy látja, Christine Lagarde nagyon jó választás lenne.